Megszólalt az indiai repülőgép-tragédia túlélője

Csodával határos módon maradt életben az egyik utas.

Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, június 12‑én az Air India AI171‑es járata a Sardar Vallabhbhai Patel Nemzetközi Repülőtérről (Ahmedabad) indult London Gatwick felé. A Boeing 787‑8 Dreamliner gép fedélzetén 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.
A felszállás után mintegy 30–60 másodperccel a gép egy orvosi kollégium menzájába csapódott, hatalmas tűzzel és robbanással.
A fedélzeten tartózkodók közül 241-en, míg a földön 19 polgár vesztette életét, és csak egy utas élte túl a tragédiát.
A történtek után egy nappal megtalálták repülőgép egyik fekete dobozát, illetve nyilvánosságra került a jármű pilótájának segélyhívása is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy megszűnt a tolóerő, ezért a járat nem tudott felemelkedni a magasba – írta a Wall Street Journal.
A lap hozzátette, a repülőgép irányítását két tapasztalt pilóta végezte, és a gép műszaki állapotát korábban nem érte komolyabb panasz.
Most, közel egy hónappal a tragédia után a nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentés ugyanakkor drámai fejleményeket tárt fel:
a hajtóművekhez vezető üzemanyag-ellátást manuálisan megszakították.
a vezérlőkapcsolókat valaki átváltotta, ezzel pedig megpecsételte a gép sorsát – ismertették.
Idézték a pilóták nyilvánosságra került párbeszédét is. Ebben az egyik pilóta – az első tiszt, Clive Kunder – pánikszerűen azt kérdezte kérdezte társától:
Miért zártad el [az üzemanyagot]?”
A kapitány, Sumeet Sabharwal, ezt határozottan tagadta, és azonnal megpróbálták visszakapcsolni a rendszert, de ekkorra már a hajtóművek leálltak, és az újraindítás lehetetlenné vált a gyors magasságvesztés miatt.
A Wall Street Journal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakértők szerint egy pilóta nem lenne képes véletlenül elmozdítani az üzemanyag-kapcsolókat, amelyek egy másodperc különbséggel váltottak. A jelentés szerint nagyjából ennyi idő alatt lehetne először az egyiket, majd a másikat is átkapcsolni. John Nance amerikai repülési szakértő a lapnak azt is hangsúlyozta, hogy egy pilóta repülés közben általában soha nem kapcsolná ki a kapcsolókat, különösen akkor, amikor a gép emelkedni kezd.
Az összeállításban végül kitértek arra is, hogy az Air India egy szombati nyilatkozatában elismerte a jelentés megállapításait. A légitársaság azt mondta, hogy továbbra is együttműködik az indiai hatóságokkal, de további kommentárt nem kívánt tenni.
Nyitókép: DIBYANGSHU SARKAR / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Csodával határos módon maradt életben az egyik utas.
***